2014. január 31., péntek

Villámgyors tepertős pogácsa

Hozzávalók

50 dkg lisztet tettem bele ,szerintem mehet bele 70 dkg is
40 dkg volt a darált töpörtyű,
1 ek só,
5 deka élesztő,
2 dl langyos tej,élesztőnek
1 tk cukor,
2 tojás sárgája,
1 ek őrölt bors
1 tk őrölt kömény

1 tojás a tetejét megkenni ,

Az élesztőt a tejbe felfuttatod.

Összegyúrod az egészet és 1 órát hagyod kelni,langyos helyen aztán 1-2 cm vastagra kinyújtod és szaggatod,tojással megkened és mehet a sütőbe.Előmelegítettbe 200 C -on kb fél órát sütni barnulásig.

2014. január 28., kedd

Keress pénzt abból,amit szeretsz csinálni

Szóval képzeljétek el,hogy az Erste meg a Posta szétváltak és ezért zárolták a bankkártyámat. Bementem,mert még 100 ft se tudtam utalni a vaterára,pedig volt pénz a számlámon.Aztán kiderült , azért, mert az utalásnak is van ára, és addigra pont levonták a havi számlavezetési díjat. Mindegy nem is ez a lényeg,most lesz szuper visa kártyám és léphetek tovább , hogy elkezdjem az Empower Networkot a vonzó hálózatépitést. Mikor haza értem a banktól, ahol minden adatot leegyeztettünk a kártyához is, képzeljétek el , hogy hívtak telefonon. Egy aranyos női hang volt a vonal végén Szentesi Martinak hívják,ha jól emlékszem és meghallgattam a mondandóját. A lényeg az volt , hogy elsőnek az adategyeztetés végett egyeztetni szeretett volna.Mire közöltem vele,hogy én vagyok én és éppen most jöttem a bankból. Mire ő:igen tudom éppen ezért hívom,hogy az ön érdekét védjük.Az én érdekemet akarják védeni a megkérdezésem nélkül? Hülyének néznek?Szóval azért meghallgattam és valami biztosításokról beszélt,meg balesetről halálesetről stb...A Végén megköszöntem és közöltem,hogy köszönöm szépen nem kérem.Ezek szerint a bankok kiadják az adatainkat a biztosító társaságoknak? Szerintetek? Ennyit erről , másik az ,hogy közbe nyitottam egy másik számlát is és az pont jó a festmény játéknak,mert tök üres és ott is várom a kártyát. Úgy hogy a játék megy tovább addig is, amíg meglesz a 25 000 Ft,hogy sorsoljuk a festményeket.Nagyon örülök,hogy már több mint a fele összejött.Már csak 9750 Ft ot várok és lehet sorsolni.Köszönöm a sok megosztást nektek és remélem hamarosan sorsolunk.Aki még szeretne csatlakozni a játékhoz az megteheti ,ha kicsit lejjebb teker ott a link a játékhoz.Töröm a fejemet,hogy addig is mit csináljak ,lehet előre tanulok kicsit,hogy mire csatlakozom az empowerhez addigra mindent tudjak,hogy mit hogy érdemes csinálni,hogy a pénz is jöjjön a blogolásból.Most megnézem Gyura Attila videóját,hátha okosabb leszek kicsit az üzlet terén.Semmi ellen se tiltakozzatok gyerekek,mert be vonzátok.Képzeljétek ,hogy nekem feláll a szőr a hátamon a marketing szó hallatára.Ezért sosem érdekelt egy üzlet marketing terve sem.Most viszont,mivel így bevonzottam elhatároztam,hogy azért is vidáman végigcsinálom.Mi az,hogy nekem nem megy ? Ilyen nincs! Képes vagyok rá és kész.Aztán megtudom mutatni nektek is milyen könnyű pénz keresni a neten oksi? Persze csak annak,aki akarja.

2014. január 26., vasárnap

Tedd könnyebbé az életed

Hogy tedd értelmessé és könnyebbé az életedet? Van egy okos kormányod,fogalmad sincs milyen törvényeket hoznak még azt sem tudod , hogy mikor hágod át a törvényeiket.Ez az ő dolguk.Úgy tedd értelmessé az életedet,hogy arra figyelj,amit akarsz.Az meg a te dolgod.Mivel semmiről sem tudod,hogy mi a tuti igaz.követhetetlen.Viszont ami mellé állsz és amivel foglalkozol most az lesz.Amikor mindenki a saját maga életével foglalkozik akkor hamarabb lesz szabad ,egyedül.Az emberek elfelejtették honnan jöttek és miért vannak itt.Az élet körítése, nem sajnálok semmit és hajlandó vagyok vissza menni a gyerekkoromba ,mint most is teszem.Mennyi hiedelem van az ember fejébe,amit a szülök és a környezet rakott be.Szabaduljunk meg tőle nagyon gyorsan és tiszta fejjel már sokkal könnyebb minden.Érdekes az élet ,úgy is elhagynak, úgy is kirúgnak úgy is elveszítesz mindent,ami nem a tied és nem te dolgoztál meg érte.Ezeken már túl vagyok, viszont minden megmaradt,ami nekem fontos és számít és megdolgoztam érte. Ha a béka segge alatt vagy örülj neki.Régen voltam ott magam is ,mikor nem tudtam mi legyen és féltem mindig mikor az utcára kerültem.Attól féltem,hogy nehogy az utcán keljen aludnom.Szerencsére olyan világba élünk,hogy mindig ágyba aludtam, még akkor is,amikor a földön aludtam örültem.Mivel meleg volt és nem fáztam.Minden negatív élethelyzet csak jó lehet.Mosolyogj,mivel 70 izmot mozgatsz meg és könnyebb megoldani mindent.Minden változik .Milyen unalmas lenne ,ha minden ugyan az maradna.Igaz?Vedd észre a pofonokat és köszönd meg,hogy fejlődsz.Politika ,vallás, hírek ,minden a negatívról szól és a félelemről.Őrület mi van a TV be.Most örülök,hogy nem néztem TV -t jó pár éve .Eszméletlen mi van benne.Az sem baj ,ha a félelem lován ülsz csak ismerd be.Hazudhatsz magadnak csak minek? Mikor néztél tükörbe? Mikor láttad magad pucéron?Szépnek látod magad?Mikor nevettél utoljára?40-50 évesen már lehet nem kellesz senkinek. Na és? Kit érdekel? Akkor se várj a nyugdíjra.Kezdj el valamit csinálni és ne másoknak akarj megfelelni.Szóval egy kozmikus utazók vagyunk itt és tedd könnyebbé az életedet. A kormány nem fogja megoldani a te problémádat és az enyémet se.A mosoly ingyen van,nevess és örülj , hogy élsz,ha létezik karma és reinkarnáció , akkor tuti,hogy magadnak és másoknak is jót akartál.Tehát most csak jó jöhet az életedbe és mindenkinek aki meri vállalni önmagát.Ja és légy bátor és lázadó.Amikor tartozol valakinek azt meg add vissza , aki tőled vett el az most vissza adja neked.Az élet mindig kiegyenlítődik.Elváltál ? Akkor készülj,mert most tőled fognak elválni? Loptál?Akkor készülj,mert most tőled fognak lopni.stb... a többit rád bízom.Szóval lehet hőzöngeni csak minek, inkább nézz magadba hisz te vagy magad legkönyörtelenebb bírája.

2014. január 24., péntek

Az élet iskolája

Élek ... vagyok.....Ami eddig történt az a véletlen műve volt. Egész eddigi történelmünk a véletlenek sorozata. Ennek véget kell vetnünk. Komolyan el kell döntenünk, hogy innentől kezdve, nem hagyjuk, hogy a jövőnket a véletlenek formálják. Mi akarjuk megteremteni. Világunk megteremtése pedig a lehető legnagyobb teremtés. A jövőnek olyan kísérletre van szüksége,amit még sosem próbáltak véghez vinni. Az idő megérett rá. Ehhez új ember kell. Ez az új ember pedig lázadó lesz . Ő már nem akar versenyezni. Ő már nem akar elérni semmit. Az egész oktatás erről szólt idáig. Vizsgázz le, hogy legyen a jövőben jó állásod. Ekkora marhaságot! Csak ne legyél a jelenbe .  Áldozd fel magad a jövőért most. A siker fogalma betegség forrása és ezt felsőbbrendűségi érzésnek hívják. Az a tanár aki téged tanít 30 évvel ezelőtt járt iskolába. Mégis mit lehet tőle tanulni?  A 30 év alatt minden megváltozott és ő mégis ugyan azt ismétli,amit neki tanítottak. A tudása elavult és ezt a tudást adja át a diákjainak. Nézd meg a  diákokat és látod rajtuk. Látom a fiamon ,hogy nincs kedve. A mi oktatási rendszerünk komoly  és szomorú embereket nevel. Képzeld el életed 1/3 részét ott töltöd. Hiányzik az iskolákból az élet művészete. Az emberek azt hiszik, tudják mi a szeretet pedig nem tudják . Mire rájönnek már túl késő lesz .  Meg kell tanítani a gyerekeket , hogy indulataikat és dühüket, gyűlöletüket és féltékenységüket hogyan alakíthatják át szeretetté. Az emberek elfelejtették az élet nagy részét a nevetés nyelvét. Az élet csodáinak az ismerete és a titkainak ismerete  és a madarak énekét  sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Tisztelni kellene az életet és az emberek annyira tiszteletlenek az élettel szemben. Még mindig gyilkolják és megeszik az állatokat és az egészet játéknak hívják. Viszont ha  az állat eszi meg őket akkor az nagy katasztrófa. Az  élet maga az Isten , mint maga az élet, és öröm, a nevetés  a humor-  egyszóval a táncoló lélek. Azt mondták nekem Isten sose nevetett . Azt mondom és kit érdekel? Az élet mindig kreatív ez az egyetlen isteni ima……A kreativitás minden területét be kell vonni az oktatásba és hagyni,hogy  a  diák válassza ki a neki valót. Minden ,ami nélkülözhetetlen legyen kötelező és minden ami nem az pedig legyen választható. Ez az oktatás, amin  mink is átestünk lényegtelen dolgokat tanított nekünk és mindenki tudatlan lett. Egyesek tudatlanabbak mások kevésbé. De mindenki tanulatlan. Még azok is tudatlanok,akiknek több diplomájuk van. Innentől pedig két féle iskola kellene,hogy legyen .Az első legyen az az iskola,amelyik mindent töröl a kereszténységről , a hinduizmusról,vagy muszlim  és zsidó vallás tanításairól ,amelyik minden vallást és hiedelmet kitöröl az ember fejéből és 4 év elég erre. Ekkor leszünk emberi lények. Kiürült a fejünk a sok szeméttől és ekkor megint elkezdenéd tele rakni szeméttel . Ezt megelőzendően pedig , mivel pedig üresen nem könnyű a fejet hagyni ezért a meditáció a legfontosabb ,ami a második iskola lenne. Ez a meditáció művészete. Képes leszel élvezni az ürességet és ez lesz életed legnagyobb napja  , mert élvezni fogod az egyedüllétet a semmi – ségedet . Mivel az vagy ! Semmi vagy ! Ugyan akkor benned van minden. Te vagy a minden , magadnak és másoknak is. A kapcsolat mindig is meg volt és meg is van ,most a jelenbe. Uralkodj magadon , ezt tanuld meg és akkor uralkodsz a világon.Másokon minek uralkodsz? Tudod miért? Mert könnyebb ,mint magadon és , ha találsz egy balekot akkor kihasználod.Uralkodni akarsz felette.Csak nagyon vigyázz, mert soha sem tudhatod,hogy ki az,akin uralkodsz.Uralkodni a gyávák szokása.A bátrak mernek magukon uralkodni és élvezik az átalakulást.Viszont átalakulatlanul nem tudsz azonosulni az értékrendeddel. Amikor átalakulatlanul azonosulsz az érzéseiddel és gondolataiddal akkor nagyon tévúton jársz.

2014. január 23., csütörtök

Óriási festmény játék 250 Ft ért 25000 Ft os festményt nyerhetsz online


Lehet elsőre hihetetlennek tűnik mégis igaz.Igen , jól olvastad.Csinálok egy nagy meglepetést nektek. Minden festményemet eladok itt az interneten és úgy csinálom ,mint egy játékot,hogy mindenkinek jó legyen.
Igaz,hogy kicsit több időt igényel a folyamatos jelenlét viszont eddig is itt voltam a neten és most egy barátnőm ötletére hallgatva elindítottam a festményjátékot.Eddig is csináltam árveréseket kisebb nagyobb eredményekkel.Most viszont úgy csinálom,hogy a kispénzű emberek is élvezhessék az alkotásaimat és a festményeimhez juthassanak nagyon alacsony áron.Az alkotásaimat folyamatosan fogom feltölteni és a játékokat megszervezni úgy,hogy azokat mindenki nyomon tudja követni a facebook oldalamon itt:https://www.facebook.com/events/758460570848220/




Miért jó neked,ha játszol?
Mert tied lehet egy csodálatos festőművésznő bármelyik alkotása.Most a ,, Naplemente,, és a ,,Tavasz ,, című alkotások közül az egyik ami sokkal többet ér mint 25 000 Ft.

 Egy festmény lesz a főnyeremény,amit két festményből lehet kiválasztani. Mindig a  nyertes választ. A másik alkotás a ,,Tavasz ,, című festmény. 


Meglepetés,hogy akik továbbküldik a linket köztük is ki lesz sorsolva egy festményem.
Két csapat lesz.Az egyik csapat,akik továbbküldik a linket és meghívják ismerőseiket is a játékba.Köztük a ,,Természet csendje,, című alkotás lesz kisorsolva.

 Őket folyamatosan nyomon követem és  írom fel,ahogy megosztják a linket a faceebookon vagy bárhol máshol és tartjuk a kapcsolatot.


A másik csapat,akik játszanak és tikettet vásárolnak.Köztük a ,,Naplemente,,és a ,,Tavasz ,, című alkotások közül választhat a nyertes.A másik festmény tovább marad a következő játékba.


A játékosok nevét is közzé tesszük, akik anonimitást kérnek ők jelezzék felém.

A játékban való részvétel már 250 Ft utalásával megtörténik.Természetesen lehet nagyobb összeggel is részt venni a játékban tikettek vásárlásával.

 1db tikett = 250 Ft 10db tikett=2500Ft  Aki több tikettet vásárol, értelemszerűen  a neve is annyiszor jelenik meg a sorsoláson így növelve a nyerési esélyt.  A festmény az után  lesz kisorsolva,amikor beérkezett az ára a  25000 Ft a számlára. Kérlek benneteket,hogy utalásnál írjátok oda az elérhetőségeteket,hogy tartani tudjuk a kapcsolatot.
A sorsolásról felvétel készül és mindenki láthatja,aki akarja, a linkeket időben megkapjátok.

A  játék számára fenntartott számlaszámra lehet utalni:
Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet.
Számlaszám: 53900083 – 10001480
Nemzetközi számlaszám: (IBAN) HU34 5390 0083 1000 1480 0000 0000
SWIFT : TAKBHUH
Előre is köszönöm,hogy támogatjátok a munkásságom és a művészetet.Drukkolok mindenkinek.

Keresek olyan embereket akik szívesen segítenének a játék lebonyolításában vagy a sorsolásban.Elsősorban Orosháziak jelentkezését várom bár ma már nincs távolság,és aki akar az jöhet messzebbről is.Akik szeretnének részt venni a nevek húzásában  azok kérem jelezzék felém üzenetben a facebookon vagy a sikeresmuvesz@gmail.com  email címen vagy a 70/569-8369 es telefonszámon. 
Köszönöm szépen azoknak is akik támogatják a munkásságom és a művészetet.

Matulik.Mária / Mareszetek/






2014. január 18., szombat

Van a cég útja és van a Te utad

Van a cég útja és van a Te utad.Mind a kettő jó,ha csinálod.Dolgozhatsz MLM ben is és a cég megfizeti a munkádat. Akár milliomos is lehetsz,ha jó helyen csinálod és a legjobb cégnek dolgozol. Termékeket is forgalmazhatsz vagy akár szolgáltatásokat is. Lehetséges,hogy most nem fog neked tetszeni amit írok,hisz nekem se nagyon tetszett mikor olvastam.
Aki viszont magán dolgozik az vagyonos lesz.Már csak választanod kell,hogy milliomos akarsz lenni vagy vagyonos. Másnak az üzletét építeni vagy a sajátodat? Amíg másnak dolgozol rabszolga vagy.Eladod az idődet pénzért,hogy tudd fizetni a számlákat és ételt tudj venni ,hogy legyen energiád dolgozni.Ez az örök körforgás,amiből legjobb,ha a leggyorsabban kiszabadulsz.Aztán a másik fontos szerintem az életben az,ha tanulsz és képzed magad.Fejlődni vagyunk itt és nem azért,hogy minden úgy legyen ahogy eddig is volt.Annak semmi értelme.Réges régen én is a pénzért kezdtem el az MLM -ben dolgozni. Elsőnek termékeladást csináltam és aztán találkoztam egy másikkal  ott  meg nagyon tetszett az oktatási rendszer és tanultam.Akkor még nem értettem az MLM lényegét.Csapatban dolgozni és mégis egyedül.Dolgoztam magamon és közbe próbáltam az életemet más irányba terelni és megoldani a dolgokat.Tudod mi a különbség a  gazdag és a szegény emberek között? A gazdag emberek boldogok és vannak problémái a szegény embereknek meg csak problémái vannak.Te melyik vagy? Fogadok,hogy neked is van probléma megoldó képességed.Lehetséges,hogy a gondolkodásmód megváltoztatással sikeresebben lehet megoldani egy problémát,ami inkább egy feladat. Hosszú ez az út ahonnan nincsen visszaút.Megyünk előre.Most elmesélem neked, hogy csináltam.Nagyon érdekel a karma ,ami nem más mint a cselekedetünk.Hobbiból még horoszkópokat is készítettem. Úgy gondolom és tudom,hogy a cselekedet előtt van a gondolat. A gondolatainkkal teremtünk és mindenki azt kapja,amire gondol.Nagyon sok mindent lehet gondolni és,ha erős a hited akkor az úgy van ahogy gondolod.Azt tapasztalod,amit gondolsz vagy azt gondolod,amit tapasztalsz?Sokat halottam,és magam is mondom,hogy minden fejben dől el.Ezt lehet gyakorolni és olyan képességeket fejleszteni,ami segíti az álmaid megvalósulását.Vannak az ember életébe olyan helyzetek,amikor szüksége van védelemre.Amikor egyedül érzi magát és nincs mellette a férje,hogy vigyázzon rá.Ilyenkor nagyon kell akarni.minden Nőnek nagyon kell tudni,hogy mit és kit akar? Szerintem nagyon fontos,hogy akarj.Akarj gazdag lenni és akarj vagyonos lenni.Akarj önmagad lenni.Akarj tanulni.Akarj fejlődni és változni,változtatni,ha kell.Te mit akarsz? Mire vágysz? Szerelmes akarsz lenni? Akkor legyél szerelmes magadba és az életbe.Az öregség nem óv meg a szerelemtől.Viszont a szerelem megóv az öregségtől.! 40 éves korunk után már senki sem fiatal,viszont ellenállhatatlan élete végéig.Minden a mi kezünkben van ezért soha nem szabad feladni.Minél rosszabbul állnak a dolgaid neked annál jobban kell kinézned.Legyen tartásod és méltóságod, hisz a fejed azért van , hogy felemeld.Sokan látják rajtam a változást és keresnek meg emberek spirituális dolgok miatt is. Minden ember spirituális.Ez van. A művészek is spirituális emberek és sokkal közelebb állnak az istenihez,mint egy átlag ember.Sok spirituális könyvet is olvastam és gyakoroltam és kitakarítottam a szívemet,hogy befogadjam az újat.Az Univerzális védelmi technikák email tanfolyamot is ezért csináltam meg,hogy embereknek tudjak ezzel is segíteni.A kezdeti lépések.Az alapok nagyon fontosak.Többen is megkerestek azzal,hogy átkot veszek-e le? Mondtam,hogy nem, azzal egy aranyos barátomék foglalkoznak és inkább elvittem oda az illetőt.Magamon gyakorlok és amikor elkezdtem magamat megvédeni,mikor reménytelennek láttam a helyzetet,amikor egyedül képtelen voltam megoldani, akkor fejben intéztem el és uralkodtam az érzéseimen.Nagyon kellett uralkodni az érzéseimen,hisz a férfiak túl sokat képzeltek magukról,és bármit megtehettek egy nővel,aki nem tudott védekezni. Viszont ez már a múlt és pont ezért írom le,mert rengeteget erősödtem azzal,hogy uralkodtam az érzéseimen.Így a félelmemtől is könnyedén megszabadultam.Olyan,mintha kívülről néznéd magad és az eseményeket.Mindent el kell engedned,tényleg mindent , semmid se marad csak az,ami neked a legfontosabb.Te saját magad és az,amit akarsz. Az marad ,amiért megdolgoztál és mindent elveszítesz,amiért nem te dolgoztál meg.
Amikor úgy érzed,hogy átok van rajtad ,akkor a legjobb megoldás,ha uralkodsz az érzéseiden.Csak így tudsz megszabadulni az átoktól és akkor,ha a fejedbe is rendet teszel. Te mit akarsz? Kinek hiszel?Vannak álmaid?Elkezdted már megvalósítani? Mire vársz? Pénzre? Elfogyott a pénzed? Akkor csinálni kell pénzt.Képes vagy rá Te is.Egyébként se akkor aggódj,ha elfogyott a pénzed.Akkor aggódj,ha elfogyott a hited magadban.Bármire képes vagy,amiről van egy képed.Képzeld el és hidd el és tedd meg. A végzet vagy és a kezdet is. Kezd el a végzet három lépését.Van bátorságod? Ingyenes tanulmányt itt találsz hozzá http://valtsdvaloraalmaidat.hupont.hu/1
Sok sikert kívánok neked és valósítsd meg minden álmod.Írjál,ha van kérdésed vagy tapasztalatod,amit szeretnél megosztani, szívesen elolvasom.































A pillanat embere vagy?

Állandóan megtalálnak jobbnál jobb munkalehetőségekkel most is egy barátnőm keresett fel és újságolta a remek lehetőséget.Délután is megkerestek egy másik üzleti lehetőséggel.Nagyon figyeljetek oda ,hogy mibe vágtok bele, hisz nem mindegy , hogy mennyit dolgozol naponta azért,hogy legyen pénzed. Egyébként is el kell döntened,hogy pénzre van szükséged vagy munkára.Mindenki tudja rólam,hogy nem a könnyebb utat választom,hanem a legjobbat.Most végre azt csinálom,amit szeretek és nagyon szeretem ezt csinálni és a passzív jövedelmem épp  most csinálom.Nekem olyan munkára van szükségem,amit egyszer kell megcsinálni és aztán automata megy magától tovább az egész és generálja a pénzt.Ezt már meg is találtam és nagyon örülök neki,mivel a receptes üzletemet tudom vele bővíteni a chefcricketet.Engem keresnek meg az emberek,hogy velem akarnak dolgozni és ez olyan klassz,hogy tudsz segíteni másokon is.
Ez az üzlet,amit a barátnőm csinál egész jónak néz ki, lehet belevágok én is,ha eljutok odáig,most más a dolgom.Megmutatom nektek,hátha valaki kedvet kap.Könnyűnek látszik,mivel drágán eladsz valamit és olcsón veszel.A különbözet a tied és teljesen legális.Nézd át,ha érdekel és akár regisztrálhatsz is.

Ez egy olyan program, aminek az eredményessége számunkra KIZÁRÓLAG attól függ, hogy mennyit dolgozunk, NEM KELL CSAPATOT ÉPÍTENI (de ha akarsz, az is megengedett)! Tudom hogy neked is nagyon-nagy szükséged van a pénzre,  sőt, azt is tudom, hogy egy nagyon szorgalmas emberke vagy, ezért is gondoltam rád! Hallgasd meg a videót amit mellékelek, s ha tetszik a program, az alábbi linken be is tudsz regizni. Ha bármi kérdésed lenne, keress!!                                                                          

Szerintem nagyon jó lesz mindenkinek, aki hallani sem akar hálózatépítésről!Aki pedig szeret hallani, annak is tág lehetőségei lesznek benne.
A DPD, egy valódi otthonról végezhető internetes munka, dicséretes jövedelemmel.Itt egy érdekes  előadás, amely várakozásom szerint sok örömöt fog szerezni neked a jövődben.Egy videó, amely egy olyan évek óta használt, bevált módszert tanít meg, amellyel a világ legnagyobb online vállalataival dolgozhatsz együtt, teljesen biztonságosan és kockázatmentesen:

Ugyanis


Itt előbb eladsz valamit, amit később veszel meg olcsóbban!! Mindezt úgy, hogy:

 - Nem kell senkit meggyőznünk
- Nem kell domain név
- Nem kell forgalmat generálni
- Nem kell senkinek semmit ajánlani vagy árulni
- Nem kell hozzá tőke (max. egy vacsora ára)
- Nem kell reklámozni
- Nem kell hálózatot építeni
- Nem kell SEO szakértőnek lenni

Nézd meg, nagyon izgalmas munkalehetőséget fogsz megismerni:

http://www.youtube.com/watch?v=1cbbmWFyNWw&feature=youtu.be

Ha tetszett, itt tudsz regisztrálni:

( Mozilla keresőt használj es csak ekezet nelkuli betuket irj! )

http://dsdomination.com/sp/pro?aid=euridike63

Olyan Bankkártya kell, aminek a hátulján van egy 3 jegyű szám,    20 $ + 10 $ annak, aki szeretné ingyenesre állítani a programját!


Egy dologra feltétlenül kell hozzá: 


SZORGALOM  (Maximum egy hét alatt megtanulja mindenki!)

Szóval igen jónak látszik az üzlet,ha van kedved és időd is akkor vágj bele,vesztenivaló nincs az biztos.








Ananász a szobába

Hogyan ültess ananászt.




Vágjuk le az ananász csúcsán levő zöld leveleket úgy, hogy legalább 2 centis gyümölcshús maradjon rajta, most nekem kicsi maradt kb 1 cm / a képen lehet látni/ majd a megmaradt húsból faragjál le annyit, hogy a közepén dugó alakú torzsát formálj.



Elég sok levelet lehet leszedni róla. Egyenként letépve távolítsd el a levélrózsa alsó leveleit. A levelek tövén már apró, fehér gyökérkezdemények vannak, ügyeljünk arra, hogy ezek megmaradjanak. Nekem kb most egy centis dugó lett a végén,remélem azért megmarad.Anyunak is elmondtam,hogy lehet az ananászt gyökereztetni és úgy tudom,hogy a virága is gyönyörű.



Ültetés előtt 1-2 napig szellős helyen szikkasszuk(most télen érdemes az ablakpárkányra tenni) A cserépbe homokot vagy még jobb a házi komposzt,vagy akár  tőzeg egyenlő arányú keverékébe is teheted. Az a lényeg, hogy  laza szerkezetű, mégis tápdús legyen. Nedves talajba elülteted .Úgy tudom lehet kapni gyökereztető homokot (bár még nem találkoztam vele).A gyökereztetés legalább 1 hónapig fog tartani, egyenletes 25-30 fokos meleg legyen. Ilyenkor télen viszont tanácsos fűtőtest fölé állítani az ablakpárkányra és belülre.
Hogy állandóan párás maradjon a levegő, az alsó levelek gyakori nedvesítése mellett a növényt fedjük le üvegburával vagy pet palckkal. Öntözéskor ne a földet, hanem a levélrózsába öntsd a vizet, különben a torzsája meg a gyökérkezdemények könnyen rothadnak. Amikor a csúcson új leveleket látsz, akkor már általában elegendő gyökérzete van ahhoz, hogy átültethető legyen. Lehetőleg nagyobb, és nehezebb cserépbe ültesd, hogy fel ne boruljon . A cserép alján, a föld alatt legyen kavicsból vízáteresztő réteg,hogy könnyen eltávozzon a felesleges víz.. Az ananász szereti a nedves, párás környezetet. Próbáld ki,ha szeretnél ananászt gyökereztetni.Teszek még fel képet,ahogy haladok a gyökereztetéssel folyamatosan egész egy hónapon át.Lent hozzá tudsz szólni,ha már te is ültettél mond el nekünk is.






250 Ft ért megnyerheted a 25 000 ft os festményeket.


S.O.S.
 Sürgős összefogásra hívlak benneteket megint. Kérlek, ha tudtok akkor segítsetek.
Nincs ma fontosabb ipar, mint maga a művészet. Támogassátok azt, aki ért hozzá és segítsetek, hogy én is segíthessek.
Útálok kérni, viszont most megteszem. Nem ételt kérek, van mit ennem mindig, ha meg nincs akkor megoldom valahogy  és van hól laknom is most. Hála édesanyámnak, hogy 24 költözködés után ide kerültem hozzá. Az álmaimat szeretném megvalósítani, hogy mindenkinek tudjak segíteni, aki akarja. A megoldások embere vagyok, ezt mindenki tudja és sosem adom fel. Azért festek, hogy kiálljak a béke mellett a családokért a megbecsülésért az emberi méltóságért. Nők és Anyák mellett, hogy egy jobb és kiválóbb életre születtünk. Méltatlan,hogy azért éljünk, hogy épp hogy megtudjunk élni és a számlákat kifizetni.
Minden jel arra mutat, hogy az embereknek nincsenek álmaik és céljaik. Vagyis nem tervezik az életüket vagy legalább is nagyon kevesen teszik. Ezt most nem rátok értem, hanem figyelem az embereket egy ideje és ezt vettem észre. Azt is elmondom, hogy őszintén hiszek abban, hogy azért vagyok itt a Földön, hogy segítsek az embereknek megszabadulni a mentális fogságukból, ami miatt nem tudják észrevenni az álmaikat és céljaikat. Vagy nem tudják, hogy csinálják. Komolyan gondoltam, hogy változtatok az életemen és mások életén is, akik szeretnének jól élni és sose adom fel. Azt szeretném, ha az embereknek lennének álmaik és céljaik és a gyerekeknek is. A felszínre hozzák a képességeiket. Meg is teszek minden tőlem telhetőt és a maximumot hozom ki magamból. A kezembe vettem a saját életemet már régen azt tudjátok és elhatároztam, hogy szeretnék otthonról pénzt keresni és sikeres akarok lenni online. Sokszor elbuktam és bántottak és az utcára tettek és mindenemet elvették. Viszont  ez nem érdekel és megyek tovább akkor is és felállok és kész. Mindig tovább lépek a következő lehetőség felé. Most is a következő lépésen vagyok. Viszont ehhez meg akarok venni valamit, hogy tovább tanuljam, mi az a 4 lépés, amit meg kell tennem ahhoz, hogy folyamatosan legyen pénzbevételem az interneten. Akkor feltudok lélegezni egy kicsit,hogy igen elértem hurráy és az anyukámnak is tudok ezzel segíteni per pillanat és aztán folytatom tovább, amit elkezdtem  tudok festeni  és festéket venni  és ecseteket és segítek másoknak is,hogy elérjék az álmaikat és úgy éljenek, ahogy akarnak. Egy emberhez méltó életet. Megbecsülést az Anyáknak és Nőknek és békét minden családba. Ezért most úgy döntöttem, hogy azt adom, amim van és amihez értek. A festmény 25 000 Ft. Az árverezés helyett most egy segítséget szeretnék kérni. Olyan lesz, mint a LOTTO, csak itt egy festmény lesz a főnyeremény,amit 250Ft ért meglehet nyerni. Úgy fogom csinálni, hogy akik segítettek nekem pénzhez jutni és utaltak azok között fogom kisorsolni ezt a gyönyörű festményemet. A másik festményem pedig azok között sorsolom ki, akik továbbküldték már a linket és most is megosztják. A sorsolás szombaton azaz 2014.01.20 án 18h kor lesz. A fecebookon meg fogom osztani a menetét és nyomon lehet követni az eseményeket is. Aki adományozni akar névtelenül az is megteheti.
Az utalásnál a megjegyzés rovatba írjátok oda a neveteket vagy az email címeteket,hogy feltudjuk venni a kapcsolatot. Azt is hogy ki írhatom –e név szerint vagy nem. Itt a festmények alatt is bátran beírhatjátok, hogy ment az utalás és akkor a neveket fel tudom írni a sorsoláshoz. Menet közben kiderül még,hogy jobb ezt megcsinálni. Írjatok nyugodtan, akinek van még ötlete.
Úgy gondoltam, hogy össze gyűjtöm most így a 25000 Ft –ot. 250 Ft os címletekben.
100 embertől várom a segítséget, vagyis 100 X 250 Ft = 25 000 Ft
A következő számlaszámra lehet utalni a nevemre: Matulik Mária
Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet.
Számlaszám: 5390008310001480
Nemzetközi számlaszám: (IBAN)  HU34 5390 0083 1000 1480 0000 0000
SWIFT : TAKBHUH
Előre is köszönöm a segítést mindenkinek és,hogy támogatjátok a munkásságom és a művészetet.
M.Mária  / Mareszetek/

 

2014. január 1., szerda

Legyél te is tudatos

Új blogot indítottam nőknek, bár férfiak is olvashatják.Témám lesz a karmikus  marketing nőknek és az otthon is végezhető munka ,ami inkább egy játék és akár útközben is tudod csinálni.A blogom fő témája az élet maga és méghozzá a jó élet.Mindenből a legjobbat akarom ezt már megfigyeltem magamon.Elhatároztam,hogy meggazdagszom.A szegénység az elég gazdag tapasztalat szerintem ,minden esetre kerülni akarok tőle elég távolra.Minden ,amit itt írni fogok az azért van,hogy megtanuljak kommunikálni és a megoldáson lenni.Valamint hozzá teszem,hogy amiket írok azt csak a saját tapasztalataimból és fejemből írom.A saját magam megfigyelése céljából,hisz az ember csak magát tudja alakítani a másik ember helyett nem tud lábra állni vagy egészséges lenni vagy gazdag és boldog se.Mindenkinek magának kell tennie saját magáért.Nos nem tudok én sem mások helyett dönteni viszont nem csak magunkért tehetünk szerintem,hanem az egész világért és másokért is.Viszont aki hajlandó tenni magáért az elkezdheti most és jöhet velem együtt.Az,hogy az ember tenni akar az klassz dolog.Sose értettem azokat,akik otthon ülnek és csak a szájuk jár és mindent jobban tudnak a másiknál épp csak semmit sem tesznek, vagy ,ha tesznek akkor fogalmuk sincs, hogy mit tesznek.Fogalmuk sincs,hogy a másik emberre milyen hatást gyakorol és bele sem tudja érezni magát a másik ember helyébe.Szerintem ez szörnyű és ezt sose értettem és nem is akarom megérteni.Nagyon kevesen vannak,akik viszont igen, ők belelátnak a másik emberbe.Ők azok,akik már tanultak valami mást is a szakmán kívül az életről.Azt mondom , hogy tanuljunk mink is és tanuljuk azt,amit csak akarunk tanulni.Válasszuk meg tudatosan, hogy mi az ,ami érdekel minket?A másik fontos dolog, hogy a földön nincs egészséges ember.akikkel csak találkoztam eddigi életemben , mind beteg valamilyen téren.Nyilván nekik gyógyulásra van szükségük.Aztán vannak elég sokan ,akik szegénységben nőttek fel és nekik viszont pénzre van szükségük.Sokáig nem értettem magam se , hogy miért mennek el másik helyre dolgozni az emberek, hisz az csak egy másik olyan munka,amiért pénzt kap és elmegy az ideje. Elfelejt élni és elmegy mellette az élet.
Sajnos senki nem tanítja meg nekünk, hogy valóban felelősök vagyunk a végső formánk felvételéért a saját életünkért így olykor túl későn vesszük észre, hogy rossz irányba haladunk.Vagy sokan észre sem veszik csak érzik,hogy valami nincs rendben.Változtatni soha nem késő.Elkezdeni viszont bátorságra is szükség van.Hisz hajlamosak vagyunk félni az új és ismeretlen dolgoktól és inkább szenvedünk még  egy kicsit.Ez lehetséges azért van így,mivel sehol sem tanítják a kitartást és a célok megvalósítását és az elszántságot.A tudatos gondolkodást sem tanítják még,ha jól tudom.
Azt mondják,hogy egy bűn létezik és az pedig a tudatlanság.Van aki azt mondja,hogy a megbocsájtásra való képtelenség.Azt mondom,hogy nem azzal van a baj amit tudunk,hanem az a probléma,hogy amit tudunk az kiderült,hogy nem úgy van.Mit csinálsz akkor, amikor kiderül,hogy semmi se úgy van, ahogy te tudod? Akkor most a megoldások embere elkezd kutatni,hogy mi az igazság.Minden esetre az a lényeg szerintem,hogy legyünk tudatosak és a problémákat kezeljük feladatként.Szerintem az egész életünk egy feladat igaz? Folyton folyvást csak döntünk, hogy kinek mit hiszünk el.Aztán egyszer csak nekünk is lesz véleményünk  méghozzá teljesen egyedi, hisz minden ember más élettapasztalattal rendelkezik.Ez olyan érdekes egyébként , hisz akik a nap folyamát külön töltik egymástól azoknak más lesz az élettapasztalata is igaz?Elszoktatok ezen gondolkodni? Nincsenek egymás életébe jelen.Ezt a zűrzavart ki lehet használni arra, hogy valami újat tanuljunk akkor.Az is igaz szerintem,hogy ami elmúlt már ,mármint valamilyen élettapasztalat az csak egy dolog.Egy megtörtént esemény amin már nem tudunk változtatni.Teljesen felesleges róla beszélni.Viszont továbblépni tudunk. Valami új információt tudunk tanulni mindig, ha olyan közegbe vagyunk persze ahol áramlik az információ.  A továbblépés olykor lehet nehéz ,ha az ember nincs a tudatába , hogy mi történik körülötte vagy vele.Persze tudatosan is döntenek helyettünk és ez még rosszabb lehet,ha mi nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt,amire rákényszerítenek minket.Mit tudunk tenni akkor, ha nem akarjuk azt a valamit ,amit ránk kényszerítenek? Ez mindig attól függ, hogy van-e merszünk nemet mondani vagy megbeszélni a dolgokat.Ez utóbbi a nehezebb szerintem, mivel ma az emberek nem tudnak jól és hatékonyan kommunikálni.Szóval olyan dolgokról beszélgetnek ,aminek semmi értelme nincs és nem is viszi előrébb az életüket.Vagy rákényszerítik az embert valami olyanra,ahol nincs választási lehetősége.Ez viszont szörnyű lehet,ha nincs tudatánál az ember.Tanulni sem tudnak belőle,hisz ,akkor már minden tökéletes lenne mindenki életébe.Szóval elhatároztam,hogy elkezdek kommunikálni és nem érdekel,hogy hibát vétek vagy nem.Most csak írok,ami éppen az eszembe jut és szerintem fontos lehet másoknak is.Aki elolvassa az elolvassa és aki nem az nem.Továbblépek és csinálom azt,amit szeretek csinálni , mivel szabad vagyok és azt csinálom amit akarok.Majd erről is írok egyszer,ha elértem a passzív jövedelmet amiért dolgozom valami mást.Az is lehet , hogy sose érem el , ki tudja? Mégis hajt valami tovább, valami ami bennem van.Az érzéseim a megéléseim és a történeteim és a megoldásaim.Az életem,ami állandóan változik és keresek és kutatok,amíg rá nem lelek és megcsinálom azt,amiért elkezdtem az életemet.Az a lényeg,hogy tanuljak valami újat és fejlődjek és mindenki fejlődjön,aki akar.Egész életünk arra készített fel minket,ami ezután fog jönni.Bízom benne, hogy mindenkinek csak egyre jobb lesz minden és jó irányba megy az életünk.Egyenlőre ennyi jutott az eszembe és akinek van kedve és van véleménye az bátran szóljon hozzá.Nagyon szívesen elolvasom.






Lépésről lépésre gazdagodj.